2013. október 17., csütörtök

Hollywood Hírügynökség- I. közös mozizás

Eljött végre ez a nap is, amikor a szerkesztőség elment együtt, Gergő társaságában mozizni.
Egy viszonylag hamar idő alatt kiálltuk a sort, jöhetett a tétlenkedés... 19-et ütött az óra, elkezdtek minket beengedi az 1-es moziterembe.
Ismét várakoznunk kellett, de olyan 19.20 felé kinyílt a vászon előtti kijárat, belépett rajta a mi mesterünk, Gergő. Az Oscar-díj átadásán nem volt ekkora tapsvihar, mint amivel mi fogadtuk őt.
Kezébe vette a mikrofont, az állványát eldöntötte (,, Erre úgy sem lesz szükség"). Ezek után köszöntött minket, majd elkezdte beharangozni a filmet, ami nem más volt, mint:

Machete gyilkol (Bár szerintem amit mi, szerkesztőség adtunk neki cím az milliószor jobb: Machetepaté -pengébb, mint valaha)

Gergő leült az első sorba, fények elhalványultak, kezdődött a film. ( A filmről az alábbi linken olvashatsz kritikát: )

A film végig nézése után Gergő kiállt a vászon elé és fényt próbált meg kérni, amit később meg is kapott. Egy kicsit megbeszéltük a látottakat, a véleményünket a filmről. Gergő beszédét így lehetne röviden összefoglalni: ,,Feladták a színészek is és mindenki más is". Természetesen itt sem ment minden rendben, mert a mikrofon megadta magát.
   A beszéd után egy kis meglepetést csináltunk a szombati részhez, majd leült egy asztalhoz, ahol aláírást osztogatott, pacsizott, majd a későbbiekben elkészülhettek a közös képek, és végül irány haza.
Kár, hogy ilyen hamar véget ért, de jó társaságban repül az idő.



Viktor ~Írd meg véleményed! Előre is köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm visszajelzésedet!