2013. november 25., hétfő

"mini" Filmkritka: Gyakornokok

Nos, eljött az a pillanata is, amikor megnéztem a Gyakornokok c. filmet és ezt kivételesen nem akarom túlságosan elspoilerezni. Ennek ellenére jöjjön hát a film és természetesen a jól megszokott logóm, de most csak kisebb méretben. Akit érdekel a "végeredménye" és az értékelése az tekerjen le a lap legaljára de gyorsan.


Gyakornokok














A történet maga arról szól, hogy van két bő 40-es fickónk, akiknek a munkájuk a modernizáció miatt megszűnik és emiatt munkanélküliek lesznek, és mivel nincs állás így az egyetlen főszereplőnk akinek van barátnője az lelép.
 Miután nem találtak megfelelő munkát így jelentkeztek a Google gyakornoki állására, ahova sikeresen be is kerülnek, ám az élet nem túl pudingos dolog így a nyár azzal fog eltelni, hogy versenyeznek a többi csapat ellen. Mint mindenhol, így itt is megvannak a kezdetleges nehézségek, de egy jó kis bebaszombat után a fiatal csapattagok rájönnek, hogy néha nem árt hallgatni az idősebbekre, a főszereplőink pedig a fiatalokra kezdenek el hallgatni, és ennek hála végre egy csapatként fognak tudni dolgozni.
 Rengeteg probléma adódik természetesen, de meglepő módon a kreativitásuknak -és a szerencsének- őket veszik fel állandó munkaerőnek a Google-hoz. Természetesen mindenki örül ennek, még az is aki azt se tudja miről van szó,  kivéve az "ősellenséget", a tapló, bunkó, okoskát, aki ott helyben majdnem megátkozza a céget. ( pontosabban A Céget). Ami engem kifejezetten meglepett az az volt, hogy a nagy zsíros hajú, kövér kocka oktatta ki legjobban a gyereket, aki nem szokott beszélni, max egy keveset és ez mindenkit alaposan meglepett.



Értékelés:

Nos, a film maga nagyon jó, eredetiben, felirattal pedig még jobb. Nem tipikus mozi film, sőt szerintem egy mozijegyet nem ér meg, mert amit mondani akar (hogy össze kel tartania egy-egy csapatnak és mindennek megvan a jó oldala, valamint nem szabad lebecsülni a másikat, hanem tisztelni kell és a tanácsait sem árt megfogadni, ráadásul az egyéniség sosem baj (erről már írtam is egyszer a 
Vállald fel, aki vagy!  c. bejegyzésben)) azt akár a gép előtt vagy a fotelből nézve is meg lehet tapasztalni. 

Nasinak egy kis pudingot, szalszát chips-el, sushit, fagyit, pizzát tudok ajánlani, melléjük pedig a folyadék pótláshoz tekilát és sört tudok ajánlani pár forró testű hölggyel (ha értitek mire gondolok).

Társaságnak nem a páva féléket ajánlom és nem is a nagy szüleidet.




Viktor ~Írd meg véleményed! Előre is köszönöm!

2013. november 11., hétfő

Reklám: ZavaRock rádió






Ha unod már, hogy mindenhol csak a mai pop slágerek és a turmixgép mosógéppel való párosodásának a "zenéje" megy, akkor itt a helyed!
 Minden nap élő adás, kvíz játékok, jó fej és kedves műsorvezetők! A zenék közben pedig nyugodtan chatelhetsz a honlapon a többiekkel!

Várunk mindenkit az alábbi linken:

ZavaRock Rádió  

Gyere, hallgass bele! Nem fogsz csalódni! Én sem csalódtam benne, sőt szerintem a legjobb adó! ;)

Heti egyszer engem is hallhattok, valamint minden nap 20.30-tól kvízjátékkal kedveskedünk nektek, 21.00-tól  pedig a rock híradót hallhatjátok! 





Ui: Én magam reklámozom a ZavaRock Rádiót, nem kértek meg rá. Ez az én véleményem és sok szeretettel várok mindenkit a többiek nevében is!

Viktor ~Írd meg véleményed! Előre is köszönöm!

2013. november 7., csütörtök

Filmkritika: Szörny Egyetem

Ezt a Disney animációs rajzfilmet a családommal néztem meg, még vasárnap. Szörnyen meglepett, hogy mennyire jó.Na lássunk is hozzá a kritikához, de előtte ne felejtsük el a figyelmeztetést:









 Ahhoz képest, hogy flashback (visszatekintés a múltba) a Disney kivételesen kitett magáért. (nem úgy mint a Staw Wars 1-2-3-al)

A történetet a kicsi Mike idejében kezdjük és az első kb 5 percben a nagyon apró, egyszemű kis gülü életét követjük figyelemmel.


 Viszont Mikenak ez a korszak eléggé a demotivációk köré épült, mert mindenki azt mondja, hogy soha nem lesz ijesztő.
 Az óvodai korában elmennek egy osztály kirándulásra a nagy "szentélybe", a Szörny Rt.-be. Mivel Mike eléggé kicsi, emiatt nem látja rendesen a sikoly szerzésének bemutatását, így ötlet híján bemegy egészen az ajtóig, ami majdnem végzetes következményekkel jár. A munkáját végző szörny észre sem vette amikor Mike belopózott mögé. (Jó pont Mikenak)


 Jön az egyetemi kor, amely úgy kezdődik, hogy Mike megkapja a hivatalos értesítőt, hogy felvették a Szörny Egyetemre. Szuper, örül, mint szörny a sikolyrekord megdöntésének. Eljött az első nap, a beiratkozás, bepakolás napja.
Az első nap
 Miután megtörtént a  körbevezetés, Mike megkapja a szobát, ahol a szoba társa is szörny szakos. A szoba társ nem más, mint: Randy, a kaméleon.

Az első órán látogatást tesz az egyetem Dékánja, Csúszómászó Dékán. A gólyáknak gyors "motiváló" szöveget mond, miszerint aki az első félév végén lévő vizsgán megbukik, az elbúcsúzhat a szörny szaktól és az egyetemtől.
,,Aki megbukik az elbúcsúzhat a szörnyszaktól" (Csúszómászó Dékán)
 Becsapódik az ajtó, belép rajta az ifjabb Salliven, aki a "helyi menő csávó". Mivel ő az idősebb Salliven fia, ezért gondolja nem kell majd semmit csinálnia, ám ez a későbbiekben, mert majdnem kivágják őket és csak akkor maradhatnak bent, ha a szörnyek közötti versenyt megnyerik, ami elég nehéz feladat, főleg mivel Mike és Salli a lehető legbénább csapattal tudnak csak nevezni, ami -ha jól emlékszem- a szörnyecskék.



Végül nagy nehezen és sok sikerrel sikerül megnyerni a versenyt, de az utolsó feladat Mikera eső részét megbundázták, ami miatt Mike depressziós lesz (hmm, legalább van zenei ízlése :D ) és átmegy az ember világba, ahonnan Sally megpróbálja vissza hozni.
 Nagy nehezen rájönnek, hogy össze kell fogniuk és annyi sikolyt kell begyűjteniük, hogy az ember világból kinyílhasson az átjáró. És nem fogjátok elhinni.... SIKERÜL. És nem csak sikerül, hanem Csúszómászó Dékán sikoly gyűjtési rekordját is felülmúlják, nem is kicsivel.


A tanulság:
_Azért, mert az egyik felmenőd híresség, attól még neked is ugyan annyit, SŐT többet kell teljesítened;
_Az összefogás mindig ki tud húzni a legnagyobb sz@rból is.


Összefoglalás:
A film szörnyen meglepett és pozitív emlékekkel távoztam a mozi teremből.
Társaságnak bárkit tudok ajánlani, aki látta a Szörny Rt.-t, ergó akár a párodat is elviheted erre a filmre. Nasinak egy kis fagyasztott sikolyt ajánlok, üdítőnek pedig jeges teát.



Viktor ~Írd meg véleményed! Előre is köszönöm!


Csúcsidőben való tömegközlekedés, avagy mit ne...

Na most lett elegem abból, hogy reggel, amikor suliba megyek, akkor se a villamoson, se a buszon nem lehet a másikkal udvarias lenni. 
 A mai nap utaztam az 1-es villamossal és a Puskás Ferenc Stadion megállónál az ajtó még ki se nyílt, de a nép már lódult lefelé, engem lelökve.. A térdem alaposan megbánta, hogy a nyíló ajtó "felhúzójába" beleütközött és nem gyengén...

Mit nem kéne csinálni? [szerintem]

#1: Nem az ajtóban kéne megállni, hogy a többi utas ne tudjon felszállni a járműre, hanem be kéne menni a 2 ajtó közé és nem egy teniszpályányi helyet hagyni ott;

#2: Nem a külső ülésre ülni (ahol 2 van), HA a belső is szabad... Majd utána ( ha már nem ültél beljebb) mikor a másik utas megkér, hogy esetleg ülj beljebb vagy engedd be őt, akkor meg nem neki állni anyázni;

#3: Nem az utolsó pillanatban rájönni, hogy ,,Ja, én itt szállok".. A Megálló előtt mondjuk 20 méterrel hamarabb fel kéne állni és oda menni az ajtóhoz;

#4: Megvárni amíg a leszálló utasok leszállnak, addig nem felszállni, nem beállni az ajtó elé közvetlenül;

#5: Ha már nincs hely a jármű közepében és az ajtóban kell állni, akkor leszállok a járműről (még akkor is ha tovább megyek) amíg a leszálló utasok leszállnak. Na persze nem állok meg az ajtóban, hanem félre lépek előle és miután MINDENKI leszállt, aki le akart, utána vissza szállok a járműre és ha van hely beljebb akkor természetesen bemegyek oda.


Már csak egy kérdésem van...
 Emberek, ennyit meg tudunk tenni? Én -és szerintem még rengetegen vannak rajtam kívül akik így gondolják- örülnék/örülnénk neki. 

Viktor ~Írd meg véleményed! Előre is köszönöm!