2013. november 25., hétfő

"mini" Filmkritka: Gyakornokok

Nos, eljött az a pillanata is, amikor megnéztem a Gyakornokok c. filmet és ezt kivételesen nem akarom túlságosan elspoilerezni. Ennek ellenére jöjjön hát a film és természetesen a jól megszokott logóm, de most csak kisebb méretben. Akit érdekel a "végeredménye" és az értékelése az tekerjen le a lap legaljára de gyorsan.


Gyakornokok














A történet maga arról szól, hogy van két bő 40-es fickónk, akiknek a munkájuk a modernizáció miatt megszűnik és emiatt munkanélküliek lesznek, és mivel nincs állás így az egyetlen főszereplőnk akinek van barátnője az lelép.
 Miután nem találtak megfelelő munkát így jelentkeztek a Google gyakornoki állására, ahova sikeresen be is kerülnek, ám az élet nem túl pudingos dolog így a nyár azzal fog eltelni, hogy versenyeznek a többi csapat ellen. Mint mindenhol, így itt is megvannak a kezdetleges nehézségek, de egy jó kis bebaszombat után a fiatal csapattagok rájönnek, hogy néha nem árt hallgatni az idősebbekre, a főszereplőink pedig a fiatalokra kezdenek el hallgatni, és ennek hála végre egy csapatként fognak tudni dolgozni.
 Rengeteg probléma adódik természetesen, de meglepő módon a kreativitásuknak -és a szerencsének- őket veszik fel állandó munkaerőnek a Google-hoz. Természetesen mindenki örül ennek, még az is aki azt se tudja miről van szó,  kivéve az "ősellenséget", a tapló, bunkó, okoskát, aki ott helyben majdnem megátkozza a céget. ( pontosabban A Céget). Ami engem kifejezetten meglepett az az volt, hogy a nagy zsíros hajú, kövér kocka oktatta ki legjobban a gyereket, aki nem szokott beszélni, max egy keveset és ez mindenkit alaposan meglepett.



Értékelés:

Nos, a film maga nagyon jó, eredetiben, felirattal pedig még jobb. Nem tipikus mozi film, sőt szerintem egy mozijegyet nem ér meg, mert amit mondani akar (hogy össze kel tartania egy-egy csapatnak és mindennek megvan a jó oldala, valamint nem szabad lebecsülni a másikat, hanem tisztelni kell és a tanácsait sem árt megfogadni, ráadásul az egyéniség sosem baj (erről már írtam is egyszer a 
Vállald fel, aki vagy!  c. bejegyzésben)) azt akár a gép előtt vagy a fotelből nézve is meg lehet tapasztalni. 

Nasinak egy kis pudingot, szalszát chips-el, sushit, fagyit, pizzát tudok ajánlani, melléjük pedig a folyadék pótláshoz tekilát és sört tudok ajánlani pár forró testű hölggyel (ha értitek mire gondolok).

Társaságnak nem a páva féléket ajánlom és nem is a nagy szüleidet.




Viktor ~Írd meg véleményed! Előre is köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm visszajelzésedet!